Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2012. Április 13. 07:19, péntek | Sport
Forrás: STOP

2016-ra lehet új focistadionja a nemzetnek

2016-ra lehet új focistadionja a nemzetnek

A kormány döntése értelmében a helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új, nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette, amely 2016-ra készülhet el.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, A Stadion története című kiállítás megnyitóján elmondta, hogy szerdán megalakult egy bíráló bizottság, amely felügyeli az építészeti ötletpályázatokat.

Ennek bejelentésével hivatalosan is kezdetét vette a beruházás gyakorlati megvalósítása. Az előkészítő munka már korábban elkezdődött: a Nemzeti Sportközpontok szakemberei nagy európai stadionok működését tanulmányozták. A magyar állam költségvetése idén egy milliárd forintot biztosít az építkezés előkészítésére.

Az építészeti ötletpályázat lezárása után, körülbelül két hónap múlva kiderül, hogy néz majd ki az új nemzeti stadion környezete. Következő lépésben indulhat a tervpályázat, aminek eredményeként, még az idén, szeptember-október körül makettekkel mutatják be, milyen is lesz az új futballstadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el.

A létesítmény egy olyan, nagyjából 65 ezer néző befogadására alkalmas, európai szintű, 5 csillagos UEFA stadion lesz, amely megfelel az Európai Labdarúgó Szövetség legszigorúbb előírásainak, vagyis a legrangosabb nemzetközi mérkőzések megrendezésre is alkalmas lesz - hangzott el a megnyitón.

Az új nemzeti labdarúgó-stadion a Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára elmondta: a Puskás Ferenc Stadion és a körülette működő létesítmények rekonstrukciója tovább nem halasztható. Az ingatlanok sporttechnológiailag elavultak és már nem felelnek meg a nemzetközi elvárásoknak. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány célja a magyar sportolók kimagasló eredményeinek megtartásával Magyarország sportnemzet státuszának megőrzése.

A kiállítást hivatalosan Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke nyitotta meg, aki kiemelte: reméli, hogy a tárlatot minél többen megtekintik, mert fontos, hogy a mostani generáció is lássa, az elmúlt évtizedekben a magyar sportolók milyen sikerekre voltak képesek

STOP

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.