Hírek
2021. Január 02. 06:00, szombat |
Külföld
Forrás: Noll Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
A BioNTech partnereket keres a vakcinagyártás bővítésére
Nem rózsás a helyzet a koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák mennyiségét illetően - nyilatkozta a német BioNTech cég két vezetője, Özlem Türeci és Ugur Sahin pénteken a Der Spiegel című német lapnak.
Mint mondták: január végén dől majd el, képesek lesznek-e új partnert találni az előállításra, és mennyivel több adagot tudnak majd gyártani.
A két kutató, Özlem Türeci és Ugur Sahin immunterápiára specializálódott onkológusok. Nevük november 9-én vált ismertté, amikor az általuk alapított kutatócég, a BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszergyártó közösen fejlesztett oltóanyaga áttörést ért el a koronavírus-járvány elleni világméretű küzdelemben. A Mainzban kifejlesztett BNT162b2 vakcina a klinikai vizsgálatokon több mint 90 százalékban bizonyult hatékonynak, vagyis csaknem valamennyi beoltott számára védettséget biztosított. Világszerte összesen 1,3 milliárd adagot terveztek forgalmazni a vakcinából.
Sahin elmondta, hogy a koronavírust immunológiailag kontroll alatt lehet tartani, ezt a 95 százalékos hatékonyság mellett az antitestek és a T-sejtek reakciói is igazolják. Kifejtette: az immunválaszok sokszínűsége különösen fontos akkor, amikor a vírus tovább mutálódik. Leszögezte: jelen ismereteik szerint a vakcina a Nagy-Britanniában felfedezett, jelentősen fertőzőbb mutáns ellen is hatékony. Továbbra is folynak ugyanakkor a tesztvizsgálatok annak megállapítására, alkalmas-e többféle mutáns semlegesítésére.
Türeci szerint ugyanakkor a vírus erős mutálódása esetén lehetséges a vakcina "testre szabása", vagyis a jelenlegi vírusantigének genetikai információit behelyettesítik az új, mutált víruséival; a folyamat hat hetet venne igénybe - tette hozzá.
A kutatók arra számítanak, hogy az oltással kialakuló védettség időtartama megegyezik majd az egyéb fertőződések nyomán kialakuló természetes védettség időtartamával. A védettség tovább növelhető a második védőoltással, egy esetlegesen egy évvel később beadandó, harmadik védőoltással pedig még nagyobb hatásra lehet számítani. Azt a vizsgálati adatok fogják eldönteni, szükség van-e a erre.
Várhatóan nyár végén piacra kerülhet az a típusú oltóanyag, ami magasabb hőmérsékleten is tárolható lesz. A Pfizerrel közösen gyártott jelenlegi vakcinát ugyanis mínusz 70 fokon kell tárolni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld
Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium
Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld
Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram
Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.
2024. Október 03. 08:03, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: folytatódik a szárazföldi hadművelet Libanonban, elesett nyolc izraeli katona
Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.
2024. Október 03. 08:00, csütörtök | Külföld
Libanon elhagyására szólítja fel a magyarokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium
A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.