Hírek
2012. November 29. 08:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: http://www.pari.hu/
A Kúria 682 millió forintot ítélt meg Pári községnek
A Kúria 682 millió forintot ítélt meg a Tolna megyei Pári önkormányzatának a Tamási és Pári közötti vagyonmegosztási perben - közölte a tamási választókerület országgyűlési képviselője az MTI-vel.
Hirt Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: a Kúria szerdán hozott határozatában helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla másodfokú döntését.
Az összegre már kedden végrehajtást kért a pári önkormányzat - tette hozzá.
"Tudomásul vesszük az ítéletet, ki fogjuk fizetni az összeget, amiért Magyarország kormánya fog helytállni Tamási helyett" - jegyezte meg a politikus, aki egyben a tamási képviselő-testületnek is tagja.
Mint elmondta, kormányhatározat született arról, hogy Pári a Magyar Államkincstáron keresztül kapja meg a megítélt vagyonrészesedést.
A 680 lakosú Pári 2003-ban népszavazással vált el Tamásitól, a közös vagyon megosztásáról azonban a felek nem tudtak megegyezni.
A vagyonmegosztási perben a táblabíróság 2012 júniusában jogosnak ítélte a pári követelést. A tamási önkormányzat ezt követően fordult felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi
Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben
A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.
2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi
„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny
A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.
2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi
Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán
Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.
2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi
Sportágválasztót rendeztek Dombóváron
A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.