Hírek
2012. November 18. 10:22, vasárnap |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
A rosszul tartott térkép titka...
A Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság november havi soros találkozóján sokak régi ismerőse: Dr. Szabó Géza szekszárdi régész volt a vendég.
A munkanapját Dombóváron töltött szakembert sokan régi ismerősként köszöntötték, hiszen a bő öt éve vezetésével folyt, ún. Tesco-ásatásokat számosan figyelemmelkísérték, annak eredményeit maguk is büszkén hírelték.
Ezért is fogadták örömmel most a legendás, Kapos-menti Gólyavár archeológiai feltárásának kezdetén máris fölvetődött számos kérdést és az őszinte kutatói dilemmát.
„A rosszul tartott térkép titka...” - akár ezt is adhatta volna előadása címének Szabó Géza, aki a 320 évvel ezelőtt kelt (az Esterházyak által megrendelt) összeírás, a nevezetes Kelcz-jelentés pontatlan olvasatáról és így hibás értelmezéséről szólt. Az eddig véltnél korábbra tehető keletkezéstörténet meggyőző, szép tárgyainak képei nyomán a hallgatóság is szívesen hajlott arra, hogy e Dombay-Werbőczy várkastélyban inkább a magyar s itáliai reneszánsz egy szép példányát, mint a háborúskodásba óhatatlanul belesodródott vidékünk egy népes erődítését lássuk.
Hogy egy tervszerű és alapos feltárás mikor indulhatna és ehhez milyen (elsősorban helyi) hosszabb távú örökségvédelmi elszánás szükségeltetik,- minderről már a terített asztal étkei fölött folyt a disputa Bank István és gasztro-csapatának jóvoltából kellemes órák múlatásával.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.