Hírek
2016. Május 05. 07:51, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Amerikai előválasztás - Trump maradt a republikánusok egyedüli elnökjelölt-aspiránsa
Bejelentette a republikánus John Kasich ohiói kormányzó helyi idő szerint szerda délután, hogy felfüggeszti kampányát, és végleg kiszáll az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.
Ezzel a Republikánus Pártban a milliárdos New York-i üzletember, Donald Trump maradt az egyetlen pályázó az elnöki posztra.
Kasich - miután törölte valamennyi aznapi programját Washingtonban - magánrepülőgépen visszautazott Ohio állam fővárosába, Columbusba, és ott tartott sajtóértekezletén tette meg bejelentését. Érzelmesen, nemegyszer elcsukló hangon beszélt, és a kampánytól, az elnökjelöltségért folyó küzdelemtől már kedden elbúcsúzó Ted Cruz texasi szenátortól eltérően nem magát helyezte előtérbe, hanem mindazon tapasztalatokat, amelyekkel - mint mondta - a kampányban gazdagodott, s amelyeket a jövőben hasznosítani is kíván.
"Elmondani sem tudom, milyen sokat jelent nekem, hogy szeretett Ohióm polgárai segítettek és bíztak bennem. Ezt most kormányzóként szeretném továbbra is meghálálni" - fogalmazott a szűkebb pátriájában népszerű és elismert politikus. "A kampányban szerzett tapasztalataim, találkozásaim honfitársaimmal és a történetek, amelyeket elmondtak nekem, engem is megváltoztattak" - mondta el-elcsukló hangon John Kasich. Konkrét eseteket felidézve búcsúzott az elnökjelöltségért folytatott kampánytól.
Az ohiói kormányzónak számszerűleg már régóta nem volt lehetősége a Republikánus Párt elnökjelöltségének elnyerésére: mindössze egyetlen előválasztást nyert meg, ezt is a szűkebb hazájában, és összesen 153 delegátus támogatta őt a 2472-ből. De lapinformációk szerint abban reménykedett, hogy egy nyílt versenyes elnökjelölt-állító országos konvención a pártelit őt választhatja konszenzusos jelöltnek.
Mostani döntése váratlan volt, a keddi indianai előválasztások éjszakáján ugyanis még azt ígérte, hogy nem adja fel. Szerdai bejelentésével ő lett a tizenhatodik elnökjelölt-aspiráns a republikánus táborban, aki visszavonult a küzdelemtől.
Az ohiói kormányzóval azonban Donald Trumpnak, a nyáron szinte bizonyosan megválasztandó elnökjelöltnek még vannak tervei. Szerdán az amerikai közszolgálati rádióban még csak politikai elemzők latolgatták a kiszivárogtatott híreket, miszerint a New York-i üzletember Kasich alelnökjelöltségét fontolgatja, de már aznap maga Donald Trump is megerősítette ezt az információt egy televíziós interjúban. "Számba vettük és vizsgáljuk ennek lehetőségét" - mondta Trump, aki úgy fogalmazott: ha ő tölti be az elnöki megbízatást, Kasich alelnöksége "nagy segítség lenne".
Donald Trump a nevét viselő New York-i Trump-toronyban fogadta a CNN hírtelevízió munkatársát, akinek hosszas interjút adott, s egy sor bel- és külpolitikai kérdésben fejtette ki nézeteit. Leszögezte egyebek között, hogy kész akár telefonon is egyeztetni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek azt mondaná, hogy tartsa távol az orosz légierő gépeit a Baltikumban lévő amerikai hadihajóktól. Mint mondta, egyszerűen ezzel fordulna Putyinhoz: "Ne csináld ezt még egyszer!"
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 31. 08:10, szombat | Külföld
Duna Napok - Színes programkínálattal kezdődött el a 11. Duna Napok Torockón
Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el pénteken a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón.
2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.
2025. Május 28. 20:03, szerda | Külföld
Továbbra is ömlik a víz a parajdi sóbányába, megyei válságstáb alakult a turizmus megmentésére
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri.
2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld
Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.