Hírek
2019. Június 08. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Dombóváron járt a Police Coffee
Az állampolgárok kötetlenül beszélgethettek és kávézhattak együtt a rendőrökkel.
A Police Coffee elnevezésű bűnmegelőzési kampány lényege az, hogy az emberek egy finom kávé elfogyasztása közben kaphatnak vagyonvédelmi tanácsokat a szakemberektől.
A Police Coffee kisbusza Pünkösd hetében Tolna megyében járja a településeket. A bűnmegelőzési program harmadik állomásán, 2019. június 6-án Dombóváron, egy helyi üzletközpont parkolójában várták az érdeklődőket a délelőtti órákban egy csésze kávéval a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei. A rendőrök a Mobil Bűnmegelőzési Centrum kisbusza mellett kialakított standnál kezdeményeztek párbeszédet, elsősorban vagyonvédelemről.
A jó hangulatú rendezvény elérte célját, a közvetlen beszélgetés során az emberek bátran kérdezték munkatársainkat az őket leginkább érintő problémákról.
A hét folyamán az alábbi Tolna megyei településeken és rendezvényeken várják még a bűnmegelőzési munkatársak az állampolgárokat egy jó kávéval:
- 2019. június 7. 8 óra és 12 óra között Paks (rendőrség előtti parkoló)
- 2019. június 9. egész nap Pünkösdi Égi Túra és Közlekedésbiztonsági Nap Őcsény repülőtér
- 2019. június 10. 9 óra és 15 óra között Pünkösdi Hal- és Vadünnep Szekszárd
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.