Hírek
2015. November 02. 08:23, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI - fotó:illusztráció
Drágulnak a kgfb-díjak, de még így is alatta maradnak a régiós szintnek
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától
- mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel. Romániában kétszer, Németországban négyszer annyit kell kifizetniük az autósoknak a kgfb-re, mint Magyarországon - tette hozzá.
A várható drágulás okai között említette, hogy 2015 első fél évének végén az átlagdíj Magyarországon évi 21 900 forint volt, miközben a biztosítók átlagosan egy kárra 490 ezer forintot fizettek ki. A kgfb átlagos díja 2009-ben még 34 800 forint volt - tette hozzá.
A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a becslések szerint a kgfb-t nem fizetők számát a szakértők mintegy 100 ezerre becsülik.
A mostani kampányban a kgfb-vel rendelkezők mintegy 44 százaléka érintett, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket, az ő biztosításuk az év végén jár le. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart