Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2018. December 31. 16:32, hétfő | Belföld
Forrás: police.hu

Edénykészlettel házalt, végül kifosztotta az idős vevőjét

Edénykészlettel házalt, végül kifosztotta az idős vevőjét

Befejezte az ügy vizsgálatát egy szegedi férfival szemben a rendőrség, aki több százezer forintot vett el két edénykészletért a vevőjétől. Kifosztás miatt indult ellene eljárás.

A 32 éves R. Gábor október elsején 12 óra körül csengetett be egy idős hódmezővásárhelyi férfi otthonába. Autójából két edény- és négy késkészletet vett elő és eladásra kínálta a sértettnek, aki a rábeszélés hatására beengedte. Megállapodtak abban, hogy megveszi a termékeket az unokáknak. Amikor azonban az idős sértett a megtakarított pénzét elővette, az árus szinte az összes bankjegyet felmarkolta, majd távozott.

A rendőrök a bejelentéstől számított két órán belül azonosították a férfi által használt gépjárművet és a sofőrt is. Az Orosházi Rendőrkapitánysággal együttműködve a férfit elfogták és előállították.

A feltételezett elkövető ellen védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, majd az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

Címkék: kifosztás, szeged

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld

Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók

Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.