Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2013. Október 01. 12:58, kedd | Belföld
Forrás: InfoVáros

Egyetemi partnerséget élvez a hetedik Astellas-díj – Az év orvosa pályázat

Egyetemi partnerséget élvez a hetedik  Astellas-díj – Az év orvosa pályázat

Új fővédnökkel, számos újdonsággal és kibővült mentorkörrel indul útjára az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat.

A hazai egészségügyben tevékenykedő, kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményt nyújtó orvosok, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatok felkutatását és nyilvánosság előtti bemutatását célzó kezdeményezéshez – az Astellas Pharma és a MOTESZ mellé – idén a Magyar Kórházszövetség és a négy orvosképző egyetem is csatlakozott.

A hetedik év sok változást hozott, így például a fővédnökséggel járó feladatokat a két év után leköszönt Dr. Sótonyi Péter professzor helyett a jövőben Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke látja el. A szakmai zsűri korábbi elnöke – Prof. Dr. Perner Ferenc a jövőben tiszteletbeli elnökként segíti a pályázatot, a szakmai zsűri vezetését Prof. Dr. Acsády György veszi át. A változások a páciensek által beküldött történetek értékelését és a végső rangsor kialakításának módját is érintik. Idéntől e rangsor felállításában a nagyközönség és az Astellas-díjas orvosokból álló zsűri értékítélete egyenrangú mérceként jelenik meg. „Az Év Orvosa pályázaton elsősorban azok válnak a 2006-ban alapított Astellas-díj igazi várományosaivá, akik munkájukkal, hozzáállásukkal a betegek bizalmát és szeretetét, valamint a szakmai környezet elismerését egyaránt képesek kivívni. Az elmúlt pályázati évek megmutatták, hogy ilyen orvos kiválóságaink szép számmal vannak. Példamutatásuk meghatározó a jövő gyógyító generációi és a ma gyakorló szakemberei számára” – fogalmazott a pályázatindító sajtótájékoztatón Dr. Markovich György, a díjat alapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója.

Az első Astellas-díj – Az év orvosa pályázat meghirdetésére 2007-ben került sor. Azóta a beküldött történeteken, szakmai felterjesztéseken keresztül több mint 800 gyógyító életébe, mindennapi munkájába pillanthattunk bele. Közülük az elmúlt 6 esztendő során összesen 28-an vehették át az Astellas-díjat. Az első négy esztendőben csak a páciensek kaptak lehetőséget arra, hogy saját kezelésük, gyógyulásuk történetének megírásával és beküldésével orvosaikat a díjra jelöljék. A szakmai felterjesztésekre 2011-től van lehetőség. Ezen a vonalon az elmúlt két esztendőben száz orvos kapott jelölést.

Astellas-díj - Média az orvosokért címmel 2011 óta harmadik alkalommal indul pályázat az újságírók, szerkesztők és riporterek számára, amely a kiemelkedő orvosi helytállásról, áldozatkészségről és a pozitív történetekről készült cikkeknek, híradásoknak, valamint egyéb anyagoknak kíván még nagyobb nyilvánosságot adni. A pályázatot idén az Astellas Pharma és a MÚOSZ közösen hirdeti meg.

Weboldal: www.astellasdij.hu

E-mail: evorvosa@astellasdij.hu, mediapalyazat@astellasdij.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld

Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók

Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.