aki a vád szerint 49 éve, a Franco-diktatúra idején segédkezett egy újszülött ellopásában és örökbeadásában.

A bíróság megállapítása szerint az orvos bűnös mindhárom vádpontban: közokirat-hamisításban, illegális fogvatartásban, és szülés színlelésében, ám büntethetősége 1987-ben megszűnt, amikor az érintett gyerek, Inés Madrigal nagykorú lett. Ez azt is jelenti, hogy már akkor sem volt felelősségre vonható, amikor 2012-ben Inés Madrigal feljelentést tett ellene.

Az ügy jelentősége mégis óriási Spanyolországban, mivel a Franco-diktatúra idején több százezer hasonló eset történhetett, és ez az első olyan kereset, amelyet nem utasított el a bíróság, hanem lefolytatta az eljárást, és ítéletet hozott.

Inés Madrigal az elsőfokú döntést követően bejelentette: fellebbez a nem jogerős ítélet ellen a spanyol legfelsőbb bíróságnál.

Eduardo Vela idén júliusban állt bíróság elé, ahol mindvégig tagadta, hogy közreműködött volna az újszülött kislány 1969-ben történt elrablásában.

A hozzá intézett kérdések többségére azt válaszolta: nem emlékszik. Nem ismerte el, hogy az ő aláírása szerepel Inés Madrigal születési anyakönyvi kivonatán.

A ma már 49 éves nő, azután fordult bírósághoz, hogy megtudta: örökbe fogadták. Vallomása szerint anyja azt mondta neki, hogy Eduardo Vela nőgyógyásztól kapta őt "ajándékba", mivel saját gyermeke nem lehetett. Az orvos pedig cserébe azt kérte az asszonytól, hogy szimuláljon terhességet és tömje ki párnákkal a ruháját.

A per kezdetén Inés Madrigal hangsúlyozta: nem számít arra, hogy az eljárás során kiderül, kik a biológiai szülei, viszont itt nem csak róla van szó, mert mindenki tudja, hogy ez elterjedt gyakorlat volt Spanyolországban.

Az eljárást hatalmas közérdeklődés kísérte, a bíróság épületénél olyan asszonyok és az őket képviselő szervezetek tüntettek, akik állítják: szülés után lopták el csecsemőjüket a kórház közreműködésével, nekik pedig azt mondták, hogy gyermekük halva született vagy fertőzésben halt meg miután a világra jött.

Az érdekképviseletek számításai szerint összesen több százezer olyan gyerek lehet, akit ilyen módon elszakítottak szüleiktől a Franco-diktatúra évtizedei (1939-1975) alatt, és az azt követő években.

Kezdetben politikai szempontok szerint, a rezsim számára ideológiailag megfelelő, gyermektelen családok kapták meg a politikai foglyok vagy a rendszer ellenségeinek bélyegzett családok gyerekeit. Később pedig már erkölcsi indokokra hivatkozva, például nem házas, egyedülálló anyáktól is elvettek gyerekeket. Mindezt gyakorta az egyház, papok, apácák közreműködésével, akik meg voltak győződve arról, hogy ezzel a gyerekek érdekeit szolgálják. Az első évtizedekben anyagi ellentételezés nélkül zajlottak az ügyletek, később azonban már pénzért kínálták a gyerekeket.

Az időszakot kutató spanyol történészek szerint ez játszhatott szerepet abban, hogy ez gyakorlat a diktatúra bukása után még sokáig fennmaradt.