Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2024. Július 08. 13:30, hétfő | Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a dombóvári sorozattolvajt

Elfogták a dombóvári sorozattolvajt

Elfogták a dombóvári rendőrök azt a környékbeli férfit, aki május vége óta legalább négy bűncselekményt követhetett el a városban.

Két sértett is feljelentést tett a Dombóvári Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, mindkettőjüknek a pénztárcáját lopták el.

06. 02-án reggel kilenc óra körül egy lakásból tűnt el egy helyi asszony pénztárcája, aki ismerősénél volt látogatóba. Míg beszélgettek, a bejárati ajtót nem zárták be. Annyit vettek csak észre, hogy egy férfi lép az előszobába, majd néhány perc múlva távozik.
Mint mondta, nem feltételeztek semmi rosszat, azt hitték, az ételfutár volt. Mikor indult volna haza, látta, hogy a kosarából eltűnt a pénztárcája, amiben volt egy bankkártya és nagyjából 5000 forint.

Ugyanazon a napon délelőtt a dombóvári okmányirodából jelentette be egy férfi, hogy míg az ügyeit intézte, a székre letett pénztárcáját elemelte valaki. A 100 ezer forintján kívül bankkártyák, SZÉP kártya és személyes iratok is voltak benne.

A helyi zsaruk megkezdték az adatgyűjtést, a személyleírás alapján gyorsan azonosították a lopások lehetséges elkövetőjét, majd a városban elfogták. Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, de akkor már nem csak a két lopás miatt, hanem két korábban elkövetett bűncselekmény miatt is kérdőre vonták.

Egy nő még május végén tett feljelentést egy 45 év körüli férfi ellen, aki egy karkötő eladásakor becsapta. Kiderült, hogy arany helyett egy bizsut adott el 51 ezer forintért.

A bizonyítékok alapján egy másik besurranás is a gyanúsított számlájára írható. Egy helyi férfi május végén tett bejelentést lopásról, ami az alatt történt, míg ő néhány percre átment a szomszédba. A bezáratlan lakásából egy hívatlan látogató elvitte a mobiltelefonját töltővel együtt, így 45 ezer forinttal károsította meg.

A gyanúsított mind a négy bűncselekményt beismerte, azt is megmutatta, hogy az ellopott dolgokat hol dobta el. A pénzből elköltött valamennyit, ezért a lopási kár csak részben térült meg.

Az ügy vizsgálata a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatódik.

Címkék: lopás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 24. 14:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!

2024. Július 23. 11:42, kedd | Helyi

A hónap műtárgya - Fekete István Múzeum

Július hónap műtárgya Gulyás József (1938–2017) néhai dombóvári természetfestő 2008-ban festett alkotása lett.

2024. Július 20. 13:39, szombat | Helyi

Ön is segítheti online kérdőív kitöltésével a Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ munkáját

Facebook bejegyzésükben leírják, hogy a kérdőív segítségével tudják felmérni a lezajlott programok társadalmi hatásait, és hogy milyen tevékenységekkel lehetne fejleszteni a település kulturális életét.

2024. Július 19. 16:27, péntek | Helyi

Kihirdették a helyi védelem alatt álló építészeti örökség felújítására kiírt pályázat nyerteseit

Dombóvár Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága elbírálta a helyi védelem alatt álló építészeti örökség felújítását szolgáló, vissza nem térítendő önkormányzati támogatásra benyújtott pályázatokat.