Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2011. Augusztus 05. 14:53, péntek | Bulvár
Forrás: STOP

Előállították Fábry Sándort

Előállították Fábry Sándort

Fábry Sándorról nehéz elhinni, hogy valaha szembement volna a törvénnyel.

Ennek ellenére, miután néhány hete megjelentek a sajtóban azok a felvételek, amelyeken jól látható, amint egy nagyközönség előtt zajló beszélgetésen kedélyesen borozgatott, majd volánhoz ülve elhajtott a helyszínről, felszínre került egy korábbi esete is.

A humor-bonbonok atyja lázas ifjúságának éveiben bizony előszeretettel hallatta hangját az akkori diktatórikus rendszer ellen, és közel kétszáz társával együtt 1972. március 15-én a Batthyány-örökmécsesnél elénekelte a Himnuszt. Ezért a tettéért többedmagával elő is állították izgatás bűntettének vádjával, illetve szabálysértésért. Ezt követően az MSZMP KB Tudományos, Kulturális és Közoktatási Osztálya nem javasolta a fiatal Fábry egyetemi továbbtanulását.

Ennek ellenére az RTL Klub sztárja még az év szeptemberében megkezdhette tanulmányait a Pécsi Tanárképző Főiskolán, majd 1976-78 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-német szakán is tanulhatott, ahol végül megszerezte diplomáját.

Ezek szerint Sándor a ma már viccesnek tűnő, ámbár akkoriban igen komolyan kezelt vád alól sérelem nélkül felszabadult, akárcsak idén, amikor is bizonyíték híján megszüntették ellene a nyomozást, ittas vezetési ügyében - írja az Új Ász.

STOP

Címkék: fábry sándor

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.