Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2018. Február 16. 11:35, péntek | Bulvár
Forrás: mti

Először indul turnéra az összebalhézott rockbanda 2000 óta

Először indul turnéra az összebalhézott rockbanda 2000 óta

Tizennyolc év után először indul koncertkörútra a Smashing Pumpkins amerikai rockegyüttes - idézte a The Guardian a bejelentést.

A Shiny And Oh So Bright című észak-amerikai turnén az alapítók közül Billy Corgan, Jimmy Chamberlin és James Iha vesz részt, D'Arcy Wretzky basszusgitáros nem tart velük. A turné júliusban indul az arizonai Glendale-ben adott koncerttel.

Az 1988-ban Chicagóban alakult alternatív rockegyüttes már egy januári Instagram-bejegyzésben felvillantotta az összeállás lehetőségét, majd honlapjukon megjelent egy visszaszámláló óra.

Múlt héten Wretzky egy interjúban elmondta, hogy Corgan jaunárban ajánlattal kereste meg, ám később visszavonta azt.

A frissen bejelentett turné egybeesik a zenekar megalakulásának 30. évfordulójával.

Első nagy sikerüket az 1991-es Gish című albumukkal, majd két évvel később a Siamese Dreammel aratták. A harmadik, Mellon Collie and the Infinite Sadness című stúdióalbumból 21 millió példány kelt el az Egyesült Államokban, ezen volt legnagyobb slágerük, az 1979.

2000-ben a sok veszekedés miatt az együttes feloszlott, 2006-ban a Zeitgeist című album és az azt követő turné erejéig Corgan és Chamberlin újra összeállt.

Az idei koncerteken első öt albumuk számait adják elő.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.