Hírek
2011. Augusztus 07. 16:43, vasárnap |
Helyi
Forrás: facebook.com/alsomocsolad
Emlékezetes mocsoládi este csillagásszal és csillagokkal
Dr. Zombori Ottó csillagász és kolléganője járt Alsómocsoládon. A professzor előadásával kedvet csinált a csillagok világához. Az este égkémleléssel ért véget az Interaktív Tárház csillagvizsgáló tornyának teraszán.
Zombori Ottó előbb matematika-fizika szakos tanári, majd okleveles csillagász diplomát szerzett. Később posztgraduális képzés keretében filozófia szakon diplomázott. A széles látókörű és sokrétű tudással rendelkező professzor július 12-én kezdetnek tartott egy nagyon élvezetes és jó hangulatú előadást, melyből az összegyűlt érdeklődők sok mindent megtudhattak a csillagokról. De az egy órába leginkább csak egy kis ízelítő, kedvcsináló fért bele.
Az előadás után kemencében sült finomságok jutottak ki az Interaktív Tárház vendégeinek. A csapat ezt követően felment a „csillagvizsgáló toronyba”, ahol további érdekességeket tudhatta meg. Itt kiderült többek között, hogyan lehet meghatározni az északi irányt, illetve hogy miért nem alkalmas a tiszta és holdas égbolt a csillagvizsgálatra. Mindemellett sok-sok versidézet hangzott el, és kiderült, hogy a művészet és a tudomány nem ellentmondásos, hanem kéz a kézben járó ismeretek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.