Hírek
2022. Augusztus 02. 08:14, kedd |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Ismét remekeltek úszóink
Egyéniben öt, váltóban két bronzérem az országos versenyen.
Hódmezővásárhelyen rendezték meg az úszók Országos Gyermek Bajnokságát július 27 és 30 között. A versenyen Magyarország 410 legjobb korosztályos úszója vett részt, 78 egyesületből. A Dombóvári Sportiskola egyesületből négy leány és két fiú képviselte Dombóvárt, harminchárom esetben álltak rajthoz és tizenkilenc alkalommal jutottak döntőben városunk tehetséges úszói, amely elképesztő teljesítmény.
A csapat az egyesületek összesített pontversenyében a 12. helyen végzett, ismét megelőzve többek között olyan fellegvárakat, mint az FTC, a Budapesti Honvéd, a Szeged, a Debrecen, az Eger, a Miskolc, a Pécs vagy éppen a házigazda Hódmezővásárhely.
Horváth Dóra bronzérmet szerzett 100 gyorson és 200 vegyesen, Reizinger Anna szintén harmadik lett 100 háton és 200 háton, Szaka Szabolcs 100 háton állhatott a dobogóra, László Florina döntőket úszott a mellúszó számokban, Vida Bence minden rajtja egyéni csúccsal végződött, míg az elmúlt héten saját korosztályában háromszoros magyar bajnok Horváth Eszter ezúttal az idősebbek között, a váltókban segítette csapattársait fantasztikus úszásával.
A váltókban is hozták kiváló formájukat a fiatalok. Nagy Roland edző irányította végig a dombóvári csapatot, véleménye szerint egy egyesület igazi fokmérője, ha itt is eredményesen tud szerepelni. Már a 4×100 méteres mix gyorsváltó (Szaka Szabolcs, Reizinger Anna, Vida Bence, Horváth Eszter) és a 4×200 méteres leány gyorsváltó (Reizinger Anna, Horváth Eszter, László Florina, Horváth Dóra) negyedik helye is brutális eredmény, de a 4×100-as leány vegyesváltó és a 4×100-as leány gyorsváltó (Anna, Eszti, Florina, Dóri) bronzérmet már az edző kollégák dicséretét és elismerését is kiváltotta – számolt be a versenyről Nagy Roland.
GRATULÁLUNK!!!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.