Hírek
2017. Március 27. 08:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Ittasan, jogosítvány nélkül vitte el ismerőse autóját
Vádemelést javasol a rendőrség a naki és egy kocsolai férfi ellen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott ittas állapotban elkövetett járművezetésvétség, valamint jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás adatai szerint egy 20 éves naki, és egy szintén 20 éves kocsolai férfi 2016. november 27-én délben ismerősük tudta és beleegyezése nélkül elvitték a gépkocsiját Kocsoláról.
Mivel a naki férfi nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett, a helyszíntől nem messze balesetet szenvedtek. A kiérkező rendőrök az eljárás során megállapították, hogy a férfi ittas állapotban vezette az autót, valamint vezetői engedéllyel sem rendelkezett.
A Dombóvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai a naki férfit ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség és jármű önkényes elvétele bűntett, a kocsolai férfit pedig jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindketten beismerő vallomást tettek, az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
A rendőrség a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.
2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi
Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket
A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.