Hírek
2015. Július 25. 00:00, szombat |
Helyi
Forrás: Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény
Kincseket rejtett a padlás
Alsóhetényben egy ház tetőzetének javításakor a múlt századbéli cserépedények és egyéb használati eszközök között, római kori tárgyak kerültek elő.
A megtaláló elmondta, hogy a tárgyak nagyszülői hagyatékból származhatnak és azzal a kéréssel fordult Kovacsik Zoltán alsóhetényi helytörténészhez, hogy ezeket a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe jutassa el.
Július második hetében tett szakmai látogatást a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben Dr. Tóth Endre régész- egyetemi oktató a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának nyugalmazott főosztályvezetője, és Mráv Zsolt a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgató helyettese, akik az alsóhetényi ásatások során a felszínre került, állagmegóvás érdekében a gyűjtemény belső terébe kiállított faragott sírkőtöredékek elhelyezését, feliratozását ellenőrizték, emellett szakmai segítséget adtak a szükséges változtatásokhoz.
Ekkor kerültek átadásra a padláson talált tárgyak is. Mráv Zsolt elmondta, hogy legértékesebb közülük az az ólomplakett, amelyen három római császár portréja látható feliratozva (Valens, I. Valentinianus, II. Valentinianus).
Kovacsik Zoltán közvetítői szerepvállalásáért értékes könyvjutalmat kapott.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi
Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben
A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.
2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi
„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny
A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.
2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi
Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán
Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.
2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi
Sportágválasztót rendeztek Dombóváron
A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.