Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2018. Augusztus 24. 11:57, péntek | Belföld
Forrás: mti

Kislányait is vitte lopni egy apa Salgótarjánban

Kislányait is vitte lopni egy apa Salgótarjánban

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba úgy, hogy a kitervelt feladatokat felosztották egymás között

- tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.
Bóna Gyula elmondta: a vád szerint az elkövetők 2017. december 20-án akartak játékkonzolhoz való lemezeket lopni az áruvédelmi eszköz kijátszásával, ehhez a férfi alufóliával bélelt ki egy hátizsákot.

A játékprogramokat az apa és két lánya válogatta össze, és egy bevásárlókosárba pakolta, míg a nő a ruházati osztályon várakozott. Amint a - közel 80 ezer forint értékű - lemezeket kiválasztották, az egyik fiatalkorú lány a ruházati osztályra ment, ott kosarat cserélt a nővel, majd apjával és testvérével kiment a boltból.

A nő a játéklemezekkel megpakolt kosarat a próbafülkébe vitte, ahol bepakolta azokat az alufóliával kibélelt hátizsákba, és a próbafülkéből már üres kosárral távozott. Amikor azonban elhagyta a pénztár vonalát, az őt mindvégig figyelő biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget.

A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett férfival szemben végrehajtandó, míg a nővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.

2024. Október 04. 07:45, péntek | Belföld

Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén

2024. Október 04. 07:44, péntek | Belföld

Szijjártó Péter : Németország budapesti nagykövete súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe

Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

2024. Október 04. 07:43, péntek | Belföld

Elindult a Digitális Állampolgárság Program

A kormány elindította a Digitális Állampolgárság Programot, amellyel - többek között - már mobiltelefonon is lehetséges személyazonosságot igazolni