Hírek
2012. Július 29. 05:00, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás
London 2012 - Hidvégi és Berki is döntős lólengésben
A tornászok férfi selejtezőjének esti résztvevői közül senki sem tudta megelőzni Hidvégi Videt és Berki Krisztiánt, így előbbi a harmadik, utóbbi pedig az ötödik legjobb eredménnyel bejutott a szer jövő vasárnapi döntőjébe a londoni olimpián.
A kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok, egyértelmű aranyesélyesnek számító Berki alaposan ráijesztett a magyar csapatra azzal, hogy komolyat hibázott gyakorlata során, ám a produkciójáért kapott 15,033 pont végül elég volt ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön élete első ötkarikás eseményén.
"Próbáltam magam túltenni az egészen, és bíztam a csodában. Szerencsére összejött, hiszen ott vagyok a fináléban - mondta a magyar szövetség tájékoztatása szerint Berki.
A vb- és Eb-negyedik, szintén olimpiai újonc Hidvégi nagyon összeszedett gyakorlatot mutatott be szombat délután, s az erre kapott 15,100 pont végül biztos finálés helyet ért a számára.
"Nagy kő esett le a szívünkről - mondta az MTI-nek Kovács István vezetőedző. - Az alapcél most az volt, hogy Krisztián bekerüljön a döntőbe. Az pedig külön boldogság nekünk, hogy nem csak ő, hanem Hidvégi Vid is finalista lett. A döntő egy teljesen új játék. Vasárnap megnézzük Böczögő Dorinát, és egy kis pihenő következik, utána pedig napi két edzés vár a versenyzőkre."
A tornászok versenyei vasárnap a női selejtezővel folytatódnak, s a mezőnyben ott lesz Böczögő Dorina is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt
A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.
2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport
Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól
Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.
2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport
Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.