Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2012. Augusztus 07. 21:47, kedd | Sport
Forrás: MTI Fotó: Kollányi Péter

London 2012 - Lőrincz Tamás ezüstérmes

London 2012 - Lőrincz Tamás ezüstérmes

Lőrincz Tamás ezüstérmet nyert kedden a kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpián.

Lőrincz egyelőre nem örül az ezüstéremnek.

A kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában ezüstérmes Lőrincz Tamás egyelőre elkeseredett az elvesztett olimpiai döntő miatt, de mint mondta: reméli, hamarosan örülni tud majd a nyakában lógó medálnak.

"Elég jól sikerült a felkészülésem, könnyen hoztam a súlyomat, ami nálam mindig kritikus pont, ugyanis kilenc kilót fogytam erre a versenyre" - kezdte a nap értékelését az eredményhirdetés után a magyar versenyző, aki Hegedűs Csabától, a magyar sportági szövetség elnökétől, egyúttal az ötkarikás játékok történetének 100. magyar aranyérmesétől vehette át az ezüstérmet. "Az egész napom jól alakult, az amerikai és a grúz versenyzőtől eddig csak kikaptam, most pedig még utóbbit is viszonylag simán sikerült legyőznöm. Úgy érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon egyben voltam, úgyhogy nagyon bíztam a sikerben. A döntőben állásból nem nagyon fértem hozzá a dél-koreai sráchoz, aztán volt az a lenti helyzet, amikor nem engedte, hogy összefogjam. Nem szólt rá a bíró, ami szokatlan volt, szerintem ott egy kicsit szétestem fejben. Aztán a második menetben egy szép akciót hajtott rajtam végre, ehhez kétség nem fér, azaz megérdemelte a győzelmet. Én ettől függetlenül nagyon csalódott vagyok, és egy ideig az is leszek, hiszen életem legnagyobb sikerének a kapujában álltam. Ezt egyelőre még nehéz megemészteni, remélem azért, hogy valamikor majd tudok örülni az éremnek."
Lőrincz hozzátette: meglepetésre jelen volt a csarnokban a családja, a szülei, a testvérei, köztük a szintén válogatott birkózó Lőrincz Viktor és néhány barátja.
"Meglepetten láttam őket az elődöntő után a lelátón, de nagyon örültem nekik. Nagy álmom, hogy 2016-ban, Rióban a testvéremmel együtt szerepelhessek" - fogalmazott.
"Sajnos a döntőben nem az történt, mint korábban a nap folyamán" - mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya. "Úgy érzem, az első menetben a koreai kapott egy kis bírói támogatást, de nem ezen múlott, úgy gondolom, a rivális jogosan nyert, jobb volt. Tamás teljesen fel volt készülve erre a meccsre, nem izgulta túl egyáltalán. Remélem, hogy hamar feldolgozza ezt a vereséget. Csak boldog lehet, hiszen nyert egy gyönyörű szép ezüstérmet. A magyar birkózás eddig kitett magáért itt Londonban, ez erőt adhat a többi, még hátralévő versenyzőnek."

Címkék: Olimpia-London2012

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.