Hírek
2013. Január 22. 12:44, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Megalakította az új sztrájkbizottságot a PDSZ
Megalakította az új sztrájkbizottságot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a tárgyalásokat kezdeményező, a miniszterelnöknek címzett levelüket kedden juttatták el az MTI-hez. Az eddigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezet kedden megállapodást írt alá Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral.
Mendrey László, a PDSZ elnöke a tárgyalásokat kezdeményező levélben egyebek mellett azt írta: a kormány kezdeményezze a nemzeti köznevelési törvény, a szakképzési törvény és a közoktatási intézmények állami fenntartásáról szóló jogszabály február 11-ével történő felfüggesztését.
A tárgyalási témák között említette, hogy az életpályamodell bevezetésének ne legyen következménye a munkaterhek növekedése és a létszámleépítés, továbbá a közszféra egészére vonatkozóan valósuljon meg a közalkalmazotti bértábla legalább 20 százalékos emelése.
A levélben az érdekvédő kitért arra is, tegyék lehetővé, hogy azok az önkormányzatok, amelyek az elvárt szinten tudják biztosítani az intézmények működtetését és fenntartását, megtehessék azt. Az állam biztosítsa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő intézmények és az önkormányzatokhoz visszakerülők feladatellátásának fedezetét, és az intézményvezetők kapják vissza "a közoktatási törvényben foglalt jogköreiket."
A dokumentum végén a szakszervezeti vezető kéri a kormányfőt, jelölje ki a kabinet részéről a tárgyalásra és megállapodásra felhatalmazott képviselőjét.
A PDSZ múlt pénteken jelentette be, hogy kilép a korábbi sztrájkbizottságból, nem írja alá a kormány által javasolt megállapodást, és új sztrájkbizottságot kezdeményez.
Mendrey László akkor azt mondta: az a megállapodástervezet, amely a múlt hét második felében került eléjük, nem aláírható, és a sztrájkbizottság eredeti követeléseiből semmi sem teljesült. Szerinte ezt Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke is elismerte.
Kiemelte: semmi nem történt a bértábla 20 százalékos emelése ügyében, hasonlóan nem látnak előrelépést az államosítás kérdésében, és nem történtek konkrét lépések az életpályamodell átalakítására, a munkateher növelésével együtt járó béremeléssel kapcsolatban. A megállapodás csupán azt tartalmazza utóbbi kapcsán, hogy törekszik a kormány e kettő együttes életbe léptetésére. Ez azonban nem elfogadható - szögezte le az érdekvédő.
A PDSZ elnöke elmondta: azt tapasztalták, hogy a pénteki fordulón az előző hetihez képest a dokumentum tovább gyengült, és nehezebbé teszi a pedagógusok bármilyen szintű érdekérvényesítését.
Az eddigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezettel kedden megállapodást írt alá a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Budapesten. A dokumentumot a sztrájkbizottság részéről Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképző Szakszervezet elnöke írta alá. Balog Zoltán miniszter az aláíráshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a szerződés azért jelentős, mert a szakszervezetek vállalták a kormánnyal a partneri szerepet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:22, szombat | Belföld
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz
2025. Január 11. 09:21, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi napi szélrekord
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.