Városlista
2024. július 11, csütörtök - Nóra, Lili

Hírek

2013. Október 10. 20:10, csütörtök | Kék hírek
Forrás: pannonmedia | Füssy Angéla

Megint mentőst vertek – két ütést is kapott a segítséget nyújtó mentőápoló

Megint mentőst vertek – két ütést is kapott a segítséget nyújtó mentőápoló

Lengyel Tibort kétszer is megütötte a sérült férfi – ez volt a második alkalom, hogy a mentőápolót munkavégzés közben bántalmazták

Közfeladatot ellátó személy bántalmazása miatt indított nyomozást minap a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Biztonsági kamerafelvételek alapján keresik azt a fiatal férfit, aki először egy diszkó verekedésbe, majd az őt ellátó mentőkre támadt. Lengyel Tibor, a bántalmazott mentőápoló Hírcentrumunknak elmondta, harminc egy éve szolgál a mentőknél, azóta ez volt a második eset, hogy tettleg is bántalmazták. A verbális bántalmazást, obszcén szidalmazást szinte már fel sem veszik, mert hasonló esetekkel szinte naponta találkoznak. Ónodi Lívia regionális orvos igazgató szerint kollégái leginkább úgy védhetik meg magukat, ha óvatosak és kitérnek a pofonok elől – erőszakot ugyanis akkor sem alkalmazhatnak, ha verik őket.

Még szeptember végén tört ki a kisebb tömegverekedés Székesfehérvár egyik legismertebb szórakozóhelyén, az Alba Bárban. A bántalmazott mentőegység az egyik vérző fejű fiatalember segítségére sietett, az ellátás közben kezdett el minden előzmény nélkül ordítni, majd a mentőápolót nagy erővel állon, és vállon ütötte. Aztán pedig elmenekült a helyszínről. A rendőrök azóta is keresik. A férfi ellen közfeladatot ellátó személy bántalmazása miatt indítottak nyomozást. Fotóját nem csak a rendőrségi portálon, de közösségi oldalakon is sokan megosztották.

„Persze nagyon nehéz megélni a hasonló helyzeteket, még akkor is, ha sajnos egyre gyakrabban találkozunk hasonló durvasággal. Segíteni próbálunk és a köszönet helyett van, hogy pofonokat kapunk. Egy kollégámra nemrég vasvillával támadtak rá egy nagyon hasonló helyzetben” – mesélte Hírcentrumunknak Lengyel Tibor.

Ezt a férfit keresi a rendőrség a mentőápoló bántalmazása miatt

A mentőápoló szerint a fiatal férfi azért vadult meg, majd folyamodott erőszakhoz, mert a rendőrségi intézkedést akarta elkerülni. Sérülése végül is a bárban történt tömegverekedésben keletkezett.

„Harminc egy év alatt kétszer ütöttek meg. Egész jó arány” – mosolyog Tibor. Szerinte nincs más megoldás, mint a lélekjelenlét. Időben kell észlelni a beteg hangulatváltását és kihajolni az ütés elől. A harmadik pofont ő is így úszta meg a legutóbbi esetnél. Ónodi Lívia, az OMSZ regionális orvos igazgatója, feljelentést tettek a bántalmazó ellen, már csak azért is, hogy ezzel a többi kollégát megvédjék. „Sok esetben vagyunk kiszolgáltatott helyzetben. A lélekjelenlét, az óvatosság és a hasonló esetek megfelelő kezelése az az eszköz, amivel el tudjuk kerülni a bántalmazást egy agresszív sérült ellátásánál. A kollégák biztonságára kiemelten oda kell figyelnünk, ezért ha fenn áll a bántalmazás veszélye, rendőrt hívunk. Kényszerintézkedést ők alkalmazhatnak” – mondta az orvos igazgató.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek

Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel

Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.

2024. Július 11. 08:01, csütörtök | Kék hírek

Szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki disznóölés után a feleségébe döfte a csontozókést

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt három év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki tavaly november végén, disznóölés után megszúrta feleségét a csontozókéssel

2024. Július 10. 07:55, szerda | Kék hírek

Megöltek egy nőt a XIX. kerületben

Megöltek egy nőt a XIX. kerületben, a rendőrök a helyszínen elfogták a nő férjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.