Ez is jól példázza, hogy a szén-monoxid veszélyeivel a fűtési szezon elmúltával is számolnunk kell.

A gázkészülékeket három csoportba sorolják aszerint, hogy az égéshez honnan veszik a levegőt és az égéstermék hová távozik. A szén-monoxid-mérgezés veszélye ott a legmagasabb, ahol a berendezés abból a helyiségből jut levegőhöz, amelyikben elhelyezték, és az égéstermék is oda távozik. Jelentős a gázkoncentráció megemelkedésének a kockázata ott is, ahol a készülék abból a helyiségből veszi el a levegőt, ahol telepítették, az égéstermék pedig a kéményen át távozik a szabadba. A zárt égésterű készülékek, vagyis a fali konvektorok, a fali és álló kazánok egyes típusai az égési levegőt is a szabadból veszik és az égésterméket is a szabadba engedik, ezek használata esetén a legkisebb a szén-monoxid-mérgezés veszélye.

A gázkészülékeket az előírások szerint ötévente kell felülvizsgáltatni, a nyitott tűzterű készülékeket azonban javasolt évente ellenőriztetni, hiszen az üzemelés során a készülékbe por és más szennyeződés jut, ami a hatékonyságot ronthatja. A berendezések felülvizsgálata nemcsak a biztonságot növeli, hanem a hatékonyabb működés révén fűtőanyag-megtakarítás is elérhető.

A mérgező gáz leggyakrabban a kis légterű helyiségekben, főleg a fürdőszobákban üzemelő kombi gázkészülékből, illetve az átfolyós rendszerű vízmelegítőkből kerül ki. Ezek – ha nem kapnak utánpótlást – működés közben gyakorlatilag elhasználják a helyiségben lévő levegőt. Ha pedig a szükséges légmennyiség nem jut el a készülékekhez, akkor az égés tökéletlenné válik, korom képződik, megemelkedik a szén-monoxid-tartalom, mindez végső soron gazdaságtalan üzemhez, de főleg balesethez vezet.

Vannak olyan épületgépészeti berendezések, amelyek a tüzelő-, fűtőberendezéssel párhuzamosan működtetve jelentősen rontják utóbbiak levegőellátását és az égéstermék elvezetésének hatékonyságát. Ilyenek a konyhai páraelszívók, a mellékhelyiségek elszívói, a központi porszívó, a szárítós mosógép. Ezek ugyanis képesek megfordítani a kéményekben az áramlás irányát, az égéstermék nem tud távozni, és a berendezés közelében feldúsul a szén-monoxid. A veszélyt tovább növeli, ha a lakásban nem biztosított a természetes szellőzés, mert például energiagazdaságossági okokból minimális légáteresztő képességű nyílászárókat építettek be, résszellőzés nélkül.

A katasztrófavédelem hatósági szakemberei az ellenőrzések során gyakran tapasztalták azt, hogy a vegyes tüzelésű kályhák kéménye a benne lerakódott koromtól, behullott tégladarabtól, vakolattól, vagy más egyéb idegen tárgytól leszűkült, ez vezetett szén-monoxid-mérgezéshez, hiszen az égéstermék egy része vagy egésze visszaáramlott a helyiségbe. Ilyenkor rövid idő alatt drasztikusan megemelkedik a lakás levegőjének szén-monoxid-koncentrációja. Egy-egy kémény megfelelő működéséhez az is fontos, hogy olyan tüzelő-fűtő berendezést csatlakoztassanak rá, amelynek teljesítménye illeszkedik a füstelvezetőhöz. A megfelelő méretezés biztosítja a szükséges huzatot az égéstermékek biztos szállításához. Ehhez természetesen az is kell, hogy a kémény szerkezetében ne legyenek repedések, a fugázás ne legyen sérült vagy hiányos, a kéménycsövek illesztése, a kéménytisztító nyílás pedig nyitott legyen.

A szén-monoxiddal kapcsolatos balesetek leginkább a fűtési szezonra jellemzőek, ám nem szűnnek meg a fűtési szezon végeztével. A mérgezéses esetek többsége a hőtermelő-berendezés karbantartásának elmaradására, a készülék szabálytalan használatára, a szellőztetés hiányára, valamint a kémények állapotára vezethető vissza.

A helyszíni ellenőrzések rámutattak arra is, hogy sok helyen ugyan van szén-monoxid-érzékelő, ám azt nem az előírások szerint használják. Előfordult, hogy egy-egy baleset helyszínén a padlón, a fal tövében vagy az éjjeliszekrényen találták meg azt a kollégák. A sérültekkel folytatott beszélgetésekből az is kiderült, hogy sokan összetévesztik a szén-monoxidot és a szén-dioxidot, ami azért okoz problémát, mert míg az előbbi a levegőnél kicsit könnyebb, így a légtér felső részét tölti ki, addig a szén-dioxid másfélszer nehezebb a levegőnél és a padló közelében gyűlik össze. Ez utóbbi gáz is képes halált okozni, azonban a szén-monoxid-érzékelő nem alkalmas a kimutatására.

Ma már kötelező szén-monoxid-jelzőt használni például új építésű lakásokban, óvodákban, iskolákban, fekvőbetegeket ellátó gyógyintézményekben, hasznos, adott esetben életmentő lehet azonban máshol is érzékelőt felszerelni. Csak a megbízható típusú, megfelelően telepített és a gyártó előírásai szerint használt érzékelő tudja betölteni funkcióját. A szerkezetet a légtér felső részében, de mindenképpen a belégzési magasság fölé kell elhelyezni. A készülék élettartama általában öt év, ekkor új berendezést kell beszerezni.

A jogszabályi előírások szerint a kéményseprő a kémények időszakos ellenőrzésekor vizsgálja a szén-monoxid-érzékelő meglétét és működőképességét is. Hiányosság vagy szabálytalanság esetén értesíti a tűzvédelmi hatóságot, amely figyelmezteti és a szabálytalanság megszüntetésére szólítja fel az ingatlan tulajdonosát.