Hírek
2018. November 19. 11:52, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Nyílt napot tartott a kórház a diákoknak
A helyi Szent Lukács Kórház november 15-én másodszor tartott pályaválasztási nyílt napot, melyre a város három általános iskolájából és a bikali alapfokú oktatási intézményből összesen közel 100 nyolcadikos diák érkezett.
A fekvő- és a járóbetegek ellátását egyaránt végző intézmény munkatársai interaktív bemutatókkal próbálták az egészségügybe csábítani a végzős tanulókat. Őket a Maria Mater Dei kápolnában a kórház főigazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy ezzel a programmal az a céljuk, hogy népszerűsítsék a gyógyítói hivatást, ugyanis óriási hiány van ápolókból annak ellenére, hogy hatalmas szükség lenne rájuk.
- Reményeink szerint a nálunk ma megjelent fiatalok közül többen választják maguknak továbbtanulásukkor ezt a szakterületet - emelte ki dr. Kerekes László. - Az ápolói utánpótlás biztosításához szeretnénk hozzájárulni a pályaválasztási nyílt napunkkal.
Léber Andrea ápolási igazgatóhelyettes olyan programokat állított össze, melyek során az egészségügyi szakdolgozók feladatköreivel és tevékenységeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. A diákok jártak a kórház gyógyszertárában, különböző osztályokat kerestek fel, kóros elváltozásokat megörökítő röntgenfelvételeket és orvostechnikai műszereket néztek meg, kipróbálták a nyakmerevítőt, műtősruhába bújtak, valamint különböző sebkötözési technikákat sajátítottak el. A nyolcadikosok figyelmét a higiénia fontosságára is felhívták vendéglátóik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.