Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2017. Április 12. 05:00, szerda | Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:

Rekordösszeget fordított tavaly nemzetközi segélyezésre az unió

Rekordösszeget fordított tavaly nemzetközi segélyezésre az unió

Rekordösszeget fordított nemzetközi támogatásokra a tavalyi évben az Európai Unió, amely továbbra is a világ legnagyobb segélyezőjének számít

- közölte kedden az Európai Bizottság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataira hivatkozva.

A friss adatok szerint az Európai Unió és a huszonnyolc tagország együttesen 75,5 milliárd euró (mintegy 23 532 milliárd forint) hivatalos fejlesztési támogatást (ODA) folyósított 2016-ban, ami a tagállamok összesített bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,51 százalékát tette ki.

Ez 11 százalékos növekedést jelent a 2015-ben regisztrált adatokhoz képest, az összeg már a negyedik egymást követő évben emelkedett.

Az uniós országok 2005-ben azt vállalták, hogy tíz éven belül a GNI 0,7 százalékára emelik az általuk fizetett ODA arányát. Ennek tavaly öt tagállam tett eleget: Luxemburg (1 százalék), Svédország (0,94), Dánia (0,75), illetve Németország és Nagy-Britannia (0,7).

Bruttó nemzeti jövedelméhez mérten tizenhat ország fokozta, öt csökkentette, hét szinten tartotta tavaly a nemzetközi segélyezési tevékenységét. Abszolút értéken viszont húsz tagállam összesen 10,9 milliárd euróval növelte támogatását, hat másik pedig 3,4 milliárd euróval csökkentette.

"Büszkeséggel tölt el, hogy továbbra is az Európai Unió a világ legnagyobb nemzetközi segélyezője, ez világos bizonyítéka az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai iránti elkötelezettségünknek" - jelentette ki Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős uniós biztos, felszólítva a nemzetközi fejlesztés többi szereplőjét, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld

Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld

Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.

2024. Október 03. 08:03, csütörtök | Külföld

Izraeli hadsereg: folytatódik a szárazföldi hadművelet Libanonban, elesett nyolc izraeli katona

Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.

2024. Október 03. 08:00, csütörtök | Külföld

Libanon elhagyására szólítja fel a magyarokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium

A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.