Hírek
2016. Augusztus 16. 07:34, kedd |
Sport
Forrás: Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti:
Rio 2016 - Az első tíz nap legsikeresebb magyarjait köszöntötték
Hétfő este, a Rio de Janeiró-i olimpia tízedik versenynapján a Magyar Házban köszöntötték az ötkarikás játékokon érmes és pontszerző magyar sportolókat.
A kötetlen hangulatú, vacsorával egybekötött ünnepségen Fábián László csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója hangsúlyozta, természetesen nem kell még végelszámolást készíteniük.
"Idáig nagy győzelmekkel és egyéni teljesítményekkel jutottunk el. Számomra az is nagy öröm, ha valaki úgy szerezte meg a 28. helyet, hogy küzdött és mindent megtett. Bízom benne, úgy élitek meg ezt az olimpiát, hogy egy örök emlék lesz, vagy esetleg találjátok meg benne azt, amely még jobb teljesítményre sarkal a következő években, hogy Tokióban még szebb eredményt érjetek el" - szólt a sportolókhoz Fábián László, egyúttal arra ösztönözte őket, hogy a hátralevő napokban minél több honfitársukért szorítsanak a versenyhelyszíneken.
A versenyzők eddigi teljesítményéért köszönetet mondott Fürjes Balázs, a 2024-es budapesti pályázat vezetője.
"A 2024-es pályázati csapat nevében csak annyit tudok mondani, köszönjük! Köszönjük nektek azt a páratlan élményt, hogy amikor eléritek azt az eredményt, amit elértetek, amikor a ti sikereiteknek örülhetünk és drukkolhatunk nektek, akkor a legjobb dolog magyarnak lenni. Köszönöm, hogy segítitek a munkánkat, mert sokkal könnyebb úgy fellépnünk a budapesti pályázat érdekében, hogy a partnereink, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai megveregeti a mi vállunkat és gratulálnak a szereplésetekhez" - fogalmazott Fürjes Balázs.
Ezt követően azok a sportolók, akik részt tudtak venni az ünnepségen, ajándékot vehettek át teljesítményükért.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt
A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.
2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport
Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól
Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.
2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport
Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.