Hírek
2019. Október 05. 09:43, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Súlyos közlekedési balesetben 10-en meghaltak Romániában
Frontálisan összeütközött egy kamion és egy kisbusz szombaton Romániában, az utóbbi időszak eddigi legsúlyosabb közlekedési balesetében 10-en meghaltak, heten megsérültek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a karambol a DN2A jelzésű úton történt Románia déli részén, Ialomita megyében.
Ludmila Marina Dascalu, a Ialomita megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a balesetet a kamion vezetője okozta, aki vélhetően elaludt a kormánynál, járműve pedig áthajtott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött a kisbusszal.
Kilencen a helyszínen életüket vesztették, egy sérült pedig a mentőben halt meg. Mindkét gépkocsivezető meghalt, ami nehezíti az eset kivizsgálását - mondta a szóvivő.
A román sajtó szerint ez volt az idén az eddigi legsúlyosabb közúti baleset.
Az Európai Unió tagországai közül Romániában történik az egyik legtöbb közlekedési baleset. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint tavaly csaknem 1900-an vesztették életüket a közutakon, ami azt jelenti, hogy átlagban naponta öten haltak meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld
Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium
Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld
Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram
Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.
2024. Október 03. 08:03, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: folytatódik a szárazföldi hadművelet Libanonban, elesett nyolc izraeli katona
Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.
2024. Október 03. 08:00, csütörtök | Külföld
Libanon elhagyására szólítja fel a magyarokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium
A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.