Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2022. Június 15. 08:17, szerda | Sport
Forrás: mti/fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szalai Ádám: nem először bizonyítjuk, hogy mire vagyunk képesek

Szalai Ádám: nem először bizonyítjuk, hogy mire vagyunk képesek

Szalai Ádám, az angolok vendégeként kedd este 4-0-s győzelmet arató magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint az együttes már nem először bizonyította be, hogy valójában mire képes.

"Azzal szeretném kezdeni, hogy ez az összecsapás már az első percben eldőlt, egy olyan szurkolótábor ugyanis, amelyik nem ül fel a rivális drukkerek provokációjának, már meg is nyerte a meccset" - fogalmazott a 34 éves futballista arra utalva, hogy a hazai szurkolók meglehetősen sportszerűtlenül előbb fütyültek, majd hangosan kiabáltak és énekeltek a magyar himnusz közben.

Szalai kiemelte, a Wolverhamptonba elutazott magyar szurkolók a mérkőzés ideje alatt végig megmutatták, hogyan és mennyit tudnak segíteni a nemzeti együttesnek.

"A csapat előtt pedig le a kalappal, mert nem először bizonyítottunk, pedig kemény volt ez a tíz nap, ahogyan egymás után következtek a meccsek, de Marco Rossi hihetetlenül jól összerakta ezt a válogatottat" - nyilatkozta Szalai, aki szerint "jó úton vagyunk" az olasz szakemberrel, s a csapatkapitány reméli, hogy ezen az úton halad majd tovább az együttes.

"Nem könnyű az ilyen csapatok ellen játszani, mert világklasszisok vannak benne, akik egy-egy villanással képesek meccseket eldönteni, de nekünk sikerült végig az előzetesen eltervezett taktikánknál maradni, a lehetőségeinket pedig ki tudtuk használni" - mondta a svájci Basel támadója.

A magyar együttes a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában aratott 4-0-s sikernek köszönhetően a 3. csoport élén áll hét ponttal, és a szeptember 23-i folytatásban a csoportelsőségért játszik majd idegenben Németország, majd hazai pályán az Európa-bajnok Olaszország ellen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 15:37, kedd | Sport

Futamgyőzelmek és értékes pontok a Histo Cup-on!

A Pannónia Ringen járt a Kermor Motorsport legénysége, és ha már ott voltak sikerrel jártak!

2024. Július 30. 08:12, kedd | Sport

Párizs 2024 - Az argentinokat legyőzve javított a férfi kézilabda-válogatott

A magyar válogatott remek játékkal 35-25-re győzött hétfőn Argentína ellen a párizsi olimpia férfi kézilabdatornáján, a csoportkör második fordulójában.

2024. Július 30. 08:09, kedd | Sport

Kovács Richárd remekelve negyeddöntős az ökölvívótornán

A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a 16 között remek teljesítménnyel, egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a párizsi olimpia ökölvívótornájának harmadik versenynapján.

2024. Július 30. 08:01, kedd | Sport

BL-selejtező - Formalitásnak tűnő visszavágó vár a Ferencvárosra

Ötgólos előnye birtokában formalitásnak tűnik a Ferencváros keddi visszavágója a walesi The New Saints vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.