Hírek
2021. Március 19. 10:39, péntek |
Külföld
Forrás: Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Szlovákia megtiltja a külföldi utazásokat
A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos lesz külföldi utazás céljából elhagyni az országot - közölte a pozsonyi kabinet döntésére hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
Az intézkedést a szombattól már negyedik alkalommal meghosszabbított vészhelyzet hatálybalépésével egy időben kezdik majd ellenőrizni a szlovák határokon és repülőtereken. A szlovák rendőrség közlése szerint a külföldre utazóknak igazolniuk kell majd, hogy nem turizmus céljából lépik át a határt.
A korlátozást azzal indokolta a pozsonyi kormány, hogy ily módon akarja orvosolni azt az ideiglenesen fennállt "igazságtalan" állapotot, hogy a februárban érvénybe lépett járványügyi korlátozások alapján - néhány indokolt kivétellel - tilos az egyes járások között utazni, ugyanakkor a külföldre utazás bármilyen céllal megengedett volt.
Szlovákiában február 8-tól lépett működésbe az úgynevezett Covid-automata, ami olyan intézkedési keretrendszer, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálását hivatott szolgálni a fertőzöttek aktuális számának tükrében. Ez a rendszer heti szinten - az aktuális fertőzöttségi adatokat figyelembe véve - szigorít vagy enyhít a korlátozásokon, amelyeket az egyes járásokban be kell tartani. Ezek közé a korlátozások közé tartozik az is, hogy az adott járásból vagy járásba korlátozások nélkül szabad-e ki- vagy beutazni.
A szlovák Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a PCR teszttel újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések számának heti átlaga az elmúlt hetekben nem mutatott lényeges változást, napi szinten kétezer és kétezerötszáz között mozgott a mintegy 5 és fél millió lakosú országban. Az országban jelenleg közel 3 és félezer koronavírus fertőzött személyt kezelnek kórházban. A kórnak tulajdonított új halálesetek hivatalos száma mintegy egy hete enyhén csökkenő tendenciát mutat, a halálesetek száma szerdán 76-al 8814-ra emelkedett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld
Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium
Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld
Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram
Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.
2024. Október 03. 08:03, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: folytatódik a szárazföldi hadművelet Libanonban, elesett nyolc izraeli katona
Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.
2024. Október 03. 08:00, csütörtök | Külföld
Libanon elhagyására szólítja fel a magyarokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium
A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.