Hírek
2018. Szeptember 17. 07:15, hétfő |
Belföld
Forrás: mti/MTI Fotó: Kovács Tamás
Temerin lovasa nyerte a 11. Nemzeti Vágtát
Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.
Nagy Arnold Rózsaszentmárton, Pogány, Füzér és Zirc lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán.
A 2018 leggyorsabb lovasa címet elnyert temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek.
A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Rózsaszentmárton lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Ács Linda, Pogány versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Füzér és Zirc lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza. A Zircet képviselő Molnár Gyöngyi a futam során leesett lováról. Mivel Ricárdó bár elsőként, de egyedül ért célba, utolsó helyen végzett.
Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Kína lovasa lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Szlovénia lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Csehország és Szlovákia versenyzője végzett. A nemzetközi futamon 12 ország versenyzett, a döntőbe jutottakon kívül Törökország, Mongólia, Románia, Ausztria, Suriname és az Egyesült Királyság lovasa. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.
A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon.
A kishuszár vágtán idén Kolumbán Örs-István, Sepsiszentgyörgy lovasa aratott győzelmet Fatima nevű pónilován.
A szinte nyári időjárásnak köszönhetően több ezren követték figyelemmel a vágta programjait a kétnapos rendezvény során. Az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a résztvevő települések ételeit és italait bemutató Országkonyhára is rengetegen voltak kíváncsiak. A döntőt és az eseménysorozat több programját a közmédia is közvetítette.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Hirado.hu: ismét meghívta a közmédia Orbán Balázst és Magyar Pétert vitára
Ismét meghívta Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét az M1 aktuális csatorna és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttér műsora, a 48 perc szerkesztősége vitára - írta a h