Hírek
2019. Február 16. 09:59, szombat |
Kék hírek
Forrás: mti
Több mint 15 millió forint értékű drogot találtak egy dílernél
Elfogtak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy gödöllői kábítószer-kereskedőt, akinek házában több mint 15 millió forint értékű kábítószergyanús fehér port találtak
- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján. A közleményben azt írták, az 52 éves férfi lakhelyén és cégének fővárosi telephelyén naponta több személynek adott el kábítószert, feltehetőleg kokaint.
A Készenléti Rendőrség munkatársai csütörtökön házkutatást tartottak a férfinél, ennek során 762 gramm kábítószergyanús fehér port, a kábítószer porciózásához használt eszközöket, valamint mintegy ötmillió forintot és 2100 eurót foglaltak le. A gyanúsított lakhelyén és cégének budapesti telephelyén több kilogramm drog hígításához használt szert is találtak - tették hozzá.
A kábítószer-kereskedőn kívül elfogtak három vásárlót is, akiknek autóiból, valamint ruházatukból szintén kábítószergyanús fehér por került elő.
A gödöllői férfit kábítószer-kereskedelem, a fóti, budapesti és gödöllői vásárlókat kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A kereskedőt őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek
Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.