Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2016. Május 11. 14:00, szerda | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat

Tolna megyében több mint 50 kilométernyi útszakasz újul meg

Tolna megyében több mint 50 kilométernyi útszakasz újul meg

Tolna megyében várhatóan több mint 50 km hosszan, mintegy 4,85 milliárd forintból kerülnek felújításra különböző útszakaszok

Országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg 69 milliárd forintos hazai forrásból. Tolna megyében várhatóan több mint 50 km hosszan, mintegy 4,85 milliárd forintból kerülnek felújításra különböző útszakaszok – derült ki Potápi Árpád országgyűlési képviselő, Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök, Becze Szabolcs, a Magyar Közút megyei igazgatója, valamint Müller János, Kurd polgármestere által megtartott hétfői, kurdi sajtótájékoztatón.

Becze Szabolcs tájékoztatása szerint a 6532. számú Hőgyész-Dombóvár összekötő út Csibrák Dombóvár felőli végétől Kurd Dombóvár felőli végéig tartó, közel 3 kilométeres útszakaszán már megkezdődött a munka, amely többek között a nyomvályúk megszüntetését, a közlekedésbiztonságot, és a térség elérhetőségét segíti elő. A felújítások által csökkennek az utazási idők, emelkedik az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala, és az utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a biztonságos közlekedést.

Potápi Árpád kijelentette: a Tolna megyére jutó, közel 5 milliárdos forrás más térségekhez viszonyítva egy elfogadható összegnek számít, azonban a megye útjainak teljes körű rendbetételéhez körülbelül 35 milliárd forintra lenne szükség. Az 5 milliárd forintból azoknak az útszakaszoknak a felújítására kerül sor, amelyek egyrészt kritikusak, másrészt pedig forgalmasak.

Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke üdvözölte a komplex útfelújítási programot, amely a megye gazdasági fejlődéséhez és a munkaügyi helyzet javításához egyaránt hozzájárul. A Csibrák-Kurd útszakasz felújítását illetően elmondta: a megyeszékhely és a járási központ között elhelyezkedő települések életét, mindennapjait segíti a beruházás. Az elnök kitért a megyei önkormányzat kerékpárút-hálózat kiépítésével és fejlesztésével összefüggő célkitűzéseire is.

Müller János polgármester a település és a lakosok nevében mondott köszönetet a fejlesztés megvalósulásáért, amellyel többek között a biztonságos közlekedés feltételeit is megteremtik.

Tolna megyében a következő utak különböző szakaszait érintő felújításokra kerül sor:
- 6-os számú Budapest-Pécs-Barcs elsőrendű főút,
- 56-os számú Szekszárd-Mohács másodrendű főút
- 61-es számú Dunaföldvár-Dombóvár-Nagykanizsa másodrendű főút,
- 63-as számú Szekszárd-Székesfehérvár másodrendű főút,
- 64-es számú Simontornya-Enying másodrendű főút,
- 65-ös számú Szekszárd-Siófok másodrendű főút,
- 6233-as jelű Paks-Kölesd összekötő út, valamint
- 6532-es jelű Hőgyész-Dombóvár összekötő út.

A főutaknál a munkálatok során a szükséges vastagságú aszfaltréteg terítésén túl
az autóbuszmegállók felújítása, az árkok, padkák, átereszek és hidak javítása is megtörténik.
A közlekedésbiztonság javítására több helyen közúti acél szalagkorlátokat és vadriasztó prizmákat helyeznek ki, megújulnak a jelzőtáblák és a szükséges helyeken akusztikus burkolatjelek készülnek. A jelzőlámpás forgalomirányítású csomópontokban az útburkolatban lévő hurokdetektorok cseréjét végzik el. A 65-ös számú főúton változtatható jelzésképű KRESZ táblákat helyeznek ki, amely a megengedett sebesség túllépése esetén figyelmezteti a közlekedőket.
A két mellékúti projekt esetében az útburkolat felújításon felül járműosztályozós kanyarodó sávok, kis sugarú ív korrekció, valamint új autóbuszmegálló öblök és felszálló szigetek építésével növelik a közlekedésbiztonságot.

Az érintett szakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a közlekedőknek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a lakosság megértését és türelmét is kéri a munkák idejére.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi

Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben

A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.

2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi

„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny

A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.

2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi

Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán

Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi

Sportágválasztót rendeztek Dombóváron

A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.