Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2018. Október 10. 12:02, szerda | Bulvár
Forrás: mti

Toto-koncert lesz jövő nyáron

Toto-koncert lesz jövő nyáron

Újra koncertet ad Magyarországon a Toto. A fúziós rockzene több mint négy évtizede létező élő legendája 2019. június 27-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Az amerikai zenekar 40 Trips Around the Sun című turnéja keretében érkezik jövő nyáron a magyar fővárosba. A már zajló koncertsorozat Európában és Észak-Amerikában telt házzal ment például az amszterdami Ziggo Dome-ban, a londoni Royal Albert Hallban vagy Nashville-ben a Ryman Auditoriumban - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

A Totóban jelenleg is zenél három alapító tag, a gitáros Steve Lukather, valamint két billentyűs, David Paich és Steve Porcaro. Mellettük az énekes Joseph Williams is 1986 óta stabil szereplő.

A zenekar először 2000-ben, majd 2006-ban, 2012-ben és 2015-ben játszott Magyarországon, mind a négy alkalommal a ma már nem létező Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A Los Angelesben alakult Toto lemezeiből eddig több mint 40 millió példányt adtak el világszerte, a Spotify-on mintegy 422 milliós lejátszásnál tartanak. Az Africa című dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott hat Grammy-díjat.

David Paich egy MTI-nek adott korábbi interjúban arról beszélt, milyen érzés előadni az évtizedekkel ezelőtti slágereket. "Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I'll Be Over You. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat".

Miután a Toto lelke, Steve Lukather gitáros 2008-ban bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, úgy tűnt, vége a hosszú és sikeres történetnek, ám két évvel később a csapat újra összeállt - immár Bobby Kimball énekes nélkül - egy európai turnéra, amelynek bevételét a súlyos betegségben szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel. Mike Porcaro azonban 2015 márciusában elhunyt.

A tragédiák, illetve az ezt követő újrakezdések korábban is jelen voltak a Toto történetében: Mike egyik testvére, az alapító tag Jeff Porcaro dobos 1992-ben szívrohamban veszítette életét, Fergie Fredriksen, aki a nyolcvanas években volt a csapatban vokalista, 2014-ben hunyt el.

A Toto talán legnagyobb sikere, az Africa című 1982-ben született dal David Paich és Jeff Porcaro közös szerzeménye, amelyet Paich énekel. Az együttes eddig tizennégy stúdióalbumot készített; a legutóbbi, a Toto XIV 2015-ben jelent meg.

A zenekar legutóbbi válogatáslemeze, a 40 Trips Around the Sun idén februárban jött ki és tucatnyi országban debütált a slágerlisták élvonalában. Idén novemberben egy újabb különleges Toto-gyűjtemény kerül a boltokba All In címmel.

Címkék: koncert, Toto

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.