Hírek
2014. Április 19. 21:53, szombat |
Helyi
Forrás: Szerk.
Újabb aranyérem a Moson Modell Show-ról
2014. április 12-én, szombaton 18. alkalommal került megrendezésre
Mosonmagyaróváron a Nemzetközi Makettkiállítás és Verseny, amely mára Európa egyik legrangosabb versenyévé vált.
Törökországból, Spanyolországból, Finnországból, de még Kanadából és Japánból is felkerekednek, hogy részesei legyenek a nem mindennapi látványosságnak.
A makettezés, mint szabadidős tevékenység, igazi „versenysporttá” nőtte ki magát. Profik mérik össze tudásukat különféle kategóriákban és méretarányokban, ahol a benevezett harcjárművek, repülők, figurák, polgári járművek és hajók kicsinyített másai kerültek megmérettetésre.
A több mint 40 kategóriában megközelítőleg 1200 munkát neveztek be, a zsűrizés tisztjét nemzetközileg elismert szakemberek végezték.
A vasárnap délutáni eredményhirdetésen a „H-19 Egyéb” kategóriában aranyéremmel díjazták Erky-Nagy Dániel diorámáját, amely a dombóvári „Lexa” téglagyár 60-as évekbeli életének egyik pillanatát örökítette meg.
Erky-Nagy Dániel első alkalommal 2012-ben kapott aranyérmet a Moson Modell
Show-n a Dombóvári Gazdasági Vasút egykori C-50-es mozdonyának saját építésű
diorámájáért, de ezt megelőzően több ízben is volt már kategóriagyőztes különböző országos versenyeken.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi
Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben
A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.
2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi
„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny
A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.
2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi
Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán
Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.
2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi
Sportágválasztót rendeztek Dombóváron
A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.