Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2020. Február 28. 07:19, péntek | Bulvár
Forrás: mti

Újabb neves művész lesz A Dal 2020 vendége

Újabb neves művész lesz A Dal 2020 vendége

Balázs Fecó lesz A Dal 2020 szombati második elődöntőjének vendége, az énekes az Évszakok című szerzeményt adja elő a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban - közölte az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-vel csütörtökön.

A Kossuth-díjas énekes elmondta, hogy mindig örömmel vendégszerepel A Dalban. Beszélt arról is, hogy a Magyar Televízió gyártásában készült Nyolc évszak című sorozathoz készült dala azt az életérzést jelenti, ami az 1980-as évek közepén jellemző volt rá.

A közlemény szerint A Dal 2020 második elődöntőjében a Duna Televízió és a Duna World műsorán kiderül, hogy melyik négy produkcióval lesz teljes a döntő nyolcas mezőnye és kik küzdhetnek meg a 75 millió forintos, a zenei karrier építésére fordítható főnyereményért.

A február 29-i második elődöntőben Ember Márk (dalának címe: Tovább), a Kies (Az egyetlen), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), Kökény Attila (Búcsúznom kell), Molnár Dániel (Ábránd), a
Nene (Későre jár), Pál Dénes (Készen állsz), a Turbo (Iránytű) és
Wolf Kati (Próbáld még) mutatja be akusztikus produkcióját.

A múlt szombati első elődöntőből négy produkció - Rácz Gergő és Orsovai Reni a Mostantól című dallal, a Tortuga a Mámor tér 3.-mal, a Fatal Error a Néma című számmal, valamint Takács Nikolas a Csendbeszéddel - már a döntőbe jutott.

A most szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri A Dal 2020 legjobb dalszövegírója különdíjat, aki elnyeri a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának a díját is.

A Dal Akusztik online szavazás folytatódik: március 4-én éjfélig lehet voksolni a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt a 30 versenydal akusztikus változatára. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

Az elődöntők különlegessége, hogy A Dal történetében először a versenydalok akusztikus változatban csendülnek fel a stúdióban a két elődöntőben.

A Dal 2020 honlapján, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.