Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2019. Május 15. 07:09, szerda | Külföld
Forrás: mti

Újból elfogatóparancsot adott ki két szerb politikus ellen a hágai törvényszék

Újból elfogatóparancsot adott ki két szerb politikus ellen a hágai törvényszék

Újból nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) két szerb politikus ellen,

akik a vád szerint Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ellen folytatott eljárás idején tanúkat vesztegettek meg, fenyegették és megfélemlítették őket.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a két korábbi vádlott Petar Jojic korábbi jugoszláv igazságügyi miniszter, a Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagja, valamint Vjerica Radeta, a párt végrehajtó bizottságának vezetője.

A törvényszék 2014 végén a két vádlottat bűnösnek találta, és távollétükben elítélte az említett bűncselekmények elkövetéséért. Majd az ügyet 2018-ban átadta Szerbiának.

Indoklásuk szerint az elfogatóparancs megújítására azért volt szükség, mert a tanúk "halálfélelemben élnek" Szerbiában.

Liu Ta-csün törvényszéki bíró szerint a tanúk nem mernek nyilatkozni a szerb hatóságoknak, mert nem képesek megvédeni őket és családjuk sértetlenségét. Az ügy Szerbiának való átadásának feltételei nem teljesültek - tette hozzá.

A törvényszék Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ügyében 2016 márciusában kihirdetett elsőfokú ítéletében bizonyítékok hiányában minden vádpont alól felmentette és szabadlábra helyezte a szerb politikust. Később, 2018 áprilisában háborús bűnök elkövetésében felelősnek találta, és tíz év börtönre ítélt emberiesség elleni bűncselekmények miatt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld

Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld

Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.

2024. Október 03. 08:03, csütörtök | Külföld

Izraeli hadsereg: folytatódik a szárazföldi hadművelet Libanonban, elesett nyolc izraeli katona

Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.

2024. Október 03. 08:00, csütörtök | Külföld

Libanon elhagyására szólítja fel a magyarokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium

A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.