Hírek
2014. Február 24. 08:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: Tilinger Sándor
Végrehajtást kért a Gunaras Zrt. ellen a dombóvári önkormányzat
Végrehajtás kért a dombóvári önkormányzat a Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt.-vel szemben, mert a cég jogerős bírósági döntés ellenére nem fizetett vissza egy korábbi tagi kölcsönt az önkormányzatnak.
Az eljárás megindításáról Szabó Loránd (független) polgármester a képviselő-testület legutóbbi ülésén írásban adott tájékoztatást.
A Pécsi Ítélőtábla döntése szerint, amelyet a dombóvári polgármesteri hivatal juttatott el az MTI-nek, a zrt.-nek összesen 78 millió forintot és annak részben 2004-től, részben 2006-tól számított kamatait kell megfizetnie az önkormányzatnak. A város még 2004-ben nyújtott több részletben tagi kölcsönt a fejlesztés előtt álló cégnek, amelyben jelenleg kisebbségi tulajdonos az önkormányzat.
A zrt. akkori vezérigazgatója, a 2013-ban lemondott Bárdi Róbert vállalta, hogy a társaság 2010. december 31-ig rendezi a kölcsönt, erre azonban több, a felek között zajlott tárgyalás és a bírósági döntés után sem került sor. A Gunaras Zrt. korábbi álláspontja az volt, hogy a tagi kölcsön részben elévült.
Komáromi Sándor, a cég jelenlegi vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek.
A Gunaras Zrt. 2011-ben adta át a kétmilliárd forintos beruházással épült, négycsillagos szállodáját a Dombóvárhoz tartozó Gunarasfürdőn, amely 1977 óta elismert gyógyfürdő. A beruházáshoz 2008-ban 600 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a zrt.
A társaság 2011-ben 416 millió, 2012-ben 511 millió forintos nettó árbevételt ért el; az árbevétel 60 százalékát és a növekedés nagy részét a szálloda adta. A cég 2011-ben 84,5 millió, 2012-ben 10,4 millió forintos veszteséggel zárta az évet. (MTI)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.