Hírek
2012. Február 28. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Zárul a gyógyító borbély kiállítása, még nem éget a napfény
115 évvel ezelőtt született, és immár húsz éve nincs közöttünk Széles Lajos, a gyógyító borbély, a világhírnévre szert tett, az égési sérüléseket kiválóan gyógyító magyar termék, a Naksol és Irix oldatok feltalálója.
Az anatómia, valamint a természet kincsei iránt gyermekkora óta élénken érdeklődő ifjú - több ezer közép-európai sorstársával együtt - az 1920-as évek közepén Dél-Amerikában próbált szerencsét. Széles úr (Don Louis) és felesége közel negyven boldog és termékeny évet töltöttek Uruguayban, majd „kalandvágyból” hazatértek a létezni akaró szocializmus idején.
Tudását, kincsét hozta haza kis hazájának s itt, Tolna és Somogy megye határvidékén, majd Dombóváron kezdte újra összeállítani a Vitray-Szegvári televíziós alkotópáros és segítőik által a közvélemény elé, majd - végül is, bár igen sok küzdelem árán - a mindennapi gyógyászatban sikerre vitt világszabadalmat.
A Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben csaknem egy évig állott az örökösök, a Dombóvári Városszépítők, a szülőfalu (Nak, a gyógyító rózsák faluja) és a PannonPharma Kft. összefogásával készült kiállítás, amely március 4-ikével bezár. Stílszerűen a helyiek által indított népszerű foglalkozás-sorozat, a Dombóvári Herbárium aktuális összejövetele alkalmával búcsúztatják a Maecenas-díjjal is elismert nagyszerű vidéki parasztember emlékkiállítását.
dr. Kriston Vízi József
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.